on 2017. augusztus 31 Nincs kategóriába sorolva with 0 comments

Central European Swing Dance Camp 2017 – Nyári tábor

Csatári Flóra beszámolója: Az első táborom

Az alapok eddig is megvoltak: nyár, Nova, dinnye. És azt is hallottam, hogy tánc is lesz. De bármilyen régóta is szerettem volna eljutni a CEUSDC-be, mindig volt valami, ami közbejött. Tavaly ilyenkor például épp kiköltöztem Svédországba. Nem, nem mondom, hogy idén, ha lehetett volna (akár a tábor helyett is), nem vágtam volna bele rögvest a költözésbe még egyszer, de az biztos, hogy az egyik legjobb dolog abban, hogy február óta megint itthon élek, az a tánc. És azt hiszem, ennek a csúcsa volt idén, az első CEUSDC táborom.

A tábor amúgy, ha onnan nézzük, nem csak nekem volt az első, hanem mindenkinek, hiszen mi az első hétre utaztunk Novára. Persze, amennyire a többiek mesélték – főleg a külföldiek – már mind jártak itt korábban, szóval nagyjából mindenki tudta, miért jön vissza. Én a magam részéről viszont egy picit tartottam a dologtól. Nyilván nem a táncolástól féltem, sokkal inkább arról volt szó, hogy utoljára gyerekként táboroztam és fogalmam sem volt arról, hogy milyen ezt felnőttként, egy rakat különböző országból érkező más felnőttel együtt csinálni.

A rövid válaszom, hogy sokkal jobb! Mert minden megvan benne, amit szerettem a gimis táborokban, csak nincs takarodó, de van helyette tánc, akár hajnalig is. Azt hallottam, hogy tényleg reggelig, bár be kell vallanom, én magam sosem bírtam addig, mint az igazi party survivorök…

Ha a hosszabb válasz is érdekel, akkor azt is leírom, miért érte meg idénre egy olyan „nyaralást” választani magamnak, ami után egy másik teljes hét kellett a regenerálódásra.

A közös tippmix-szel kezdett Trónok harca nézésért. Az első táncomért, amit a kivilágított Solar Hutban táncoltam Peterrel. Reni arcmasszázsáért a spa dayen. Máté összes hajfonatáért, de különösen a leveles-csatos frizuráért. Az osztrákok random pop partijáért. Janez én Nina mini koreografálós órájáért. Azokért a gondolatokért, amiket Maria osztott meg velem a proaktív követésről. Attiláék látvány-palacsintasütéséért. Azért, ahogyan valami megmagyarázhatatlan oknál fogva minden szlovén úgy hangsúlyozta a nevemet, mintha az svéd volna. A kistáskás, cabaret night-os koreóért. Bogi Jack&Jill döntőjéért, és az azt követő ünneplésért. És még egy rakat hasonlóan megismételhetetlen pillanatért, amik tök igazságtalan, hogy épp nem kerülnek ide, de tényleg csak azért nem jutnak eszembe hirtelen, mert annyira sok akadt belőlük egyetlen hét alatta, hogy az egy hónapra is elég lehetett volna.

 

 

 

Egy biztos, most már én is tudom, hogy miket fogok emlegetni, ha jövőre valaki engem kérdez majd arról, hogy miért jöttem vissza a táborba.