on 2017. július 14 Cikk and Címke: with 0 comments
Forrás: Wikipédia

Bill “Bojangles” Robinson

1989. november 7-én, miután az amerikai kongresszus is megszavazta, George Bush kézjegyével látott el egy törvényt, amely május 25-ét nemzeti sztepp emléknappá nyilvánította. A nap kiválasztása nem véletlen: 1878. május 25-én született az amerikai sztepptánc máig legmeghatározóbb alakja, Bill Bojangles Robinson.

Eredeti neve Luther Robinson volt, de mivel nem tetszett neki a keresztneve, még gyermekkorában elcserélte öccsével, így lett ő Bill Robinson. Csecsemőkorában elvesztette mindkét szülőjét, ezért a nagyszülők nevelték fel testvérével együtt. Hat éves korában megélhetési céllal a helyi kocsmákban lépett fel, mint énekes – táncos előadó. Nyolc éves korában Washingtonban alkalmazta egy vándortársulat, majd csatlakozott a T.O.B.A. varieté-körhöz és hamarosan országos hírnévre tett szert egyedi szteppstílusával. Az akkoriban uralkodó “buck and wing” stílus jellemzően a telitalpas szteppelésre alapult. Robinson helyezte át a táncot féltalpra és ezért lettek jellemző lépései a shuffle és a flap. Ma már ezeket alaplépéseknek tartjuk, de  először Robinson volt az, aki olyan tisztán és olyan stílusosan tudta előadni ezeket a lépéseket, mint senki más. Ezekre az alapokra építve dolgozta ki produkcióit, köztük az azóta is híres lépcsős táncát:


1908-ban Chichago-ban találkozott össze Marty Forkins-szal, aki élete végéig a barátja és menedzsere lett. Ő találta ki azt az újítást, hogy Robinson szóló számokkal lépjen fel.

Akkoriban érvényben volt az a szabály, hogy színesbőrű művészek nem lehettek egyedül a színpadon. Hiába keresett ekkor már heti 3500 dollárt, ami akkoriban hatalmas pénznek számított, az Egyesült Államokban csak és kizárólag fekete közönség előtt léphetett fel, fehérek gyakorlatilag nem is ismerkedhettek meg művészetével. Egy kanadai turné alkalmával szintén ő volt az első fekete művész, aki nem volt hajlandó a fehér közönség előtt a minstrel show-kra jellemző fekete sminkben fellépni. 1928-ban, a varieté korszak végén, egy fehér producer azzal próbálta megmenteni műsorai és a stílus népszerűségét, hogy egy csak fekete művészekből álló társulatot és műsort állított össze “Blackbirds of 1928″ néven. Bill “Bojangles” Robinson tehát ötven éves korában léphetett fel először hivatalosan is fehér közönség előtt. Azonnal hatalmas sikert aratott kifinomult szteppstílusával és jellegzetes elegáns megjelenésével. A színházi és filmes világ felfigyelt rá és a varieté korszak menthetetlen hanyatlása után (mivel a színházak nagy részét átalakítják filszínházakká) 1930-ban megkapta első táncos szerepét egy akkori nagyszabású színes filmben, a Dixiana-ban.

Ezután gyakorlatilag évente készített filmeket a harmincas években. Legjellemzőbbek a Shirley Temple-el közösen készített filmjei, ahol sajnos meglehetősen sematikus szolga/inas szerepekben láthatjuk, de a kislánnyal előadott duettek tovább növelték akkor már legendás hírnevét.

 

Hamarosan olyan filmekben is szerepelhetett, ahol fekete művésztársaival együtt végre mindenféle megalázó és sablonos szerepektől és jelmezektől mentesen láthatjuk az a stílust és azt a produkciót, ami legendássá tette.

1939-ben tért vissza a színpadra egy Gilbert és Sullivan opera, a Mikado jazz feldolgozásával és hatalmas sikert aratott. Következő darabja megbukott, egy ezt követő darabot pedig, ahol James Barton-nal folyamatosan cserélgették volna a fekete és fehér szerepeket, már színpadra sem engedték. Hatvanas éveinek végén is ugyanolyan professzionalizmussal táncolt, mint fiatal korában. Ezt azzal magyarázta, hogy annyit gyakorolt előadások előtt közvetlenül az adott zenére, hogy mikor színpadra lépett, a lába automatikusan mozgott, nem kellett gondolkodnia közben.

Keresetének egy részét folyamatosan jótékony célokra fordította, adományokkal támogatta a rendőrséget, lámpás gyalogátkelő helyeket épített gyerekek számára, finanszíroszta az egyik első fekete baseball csapatot.  Jótékonysági tevékenysége miatt megkapta a Harlem tiszteletbeli polgármestere címet, innen származik a “Mayor” beceneve. Sajnos viszont játékszenvedélye is hozzájárult későbbi anyagi gondjaihoz. Bill Bojangles Robinson 1949-ben halt meg krónikus szívelégtelenségben, gyakorlatilag teljesen nincstelenül. Temetését a később híres TV Showman, Ed Sullivan finanszírozta. Koporsójánál egyes források szerint 350.000, más források szerint félmillió ember rótta le tiszteletét.


Forrás: Országos Sztepptánc Fesztivál archívuma